Tipikus horvát konyháról nem beszélhetünk. Horvátország történelmének, és fekvésének köszönhetően különböző régióinak más és más tipikus főztjei vannak. Ráadásul a különböző horvát területek ízei sem tipikus horvát ételek. Horvátország rengeteg hatásnak volt kitéve történelme folyamán, így a horvát ízek tulajdonképpen görög, magyar (Szlavóniában), török (Horvátország szívében), és olasz (Isztriában, és Dalmáciában) ételek "horvátosított" változatai. Természetesen szerb, és bosnyák ételek közül is sok megkóstolható Horvátországban.
A
tengerparti részekre a tipikus mediterrán, és halételek a
jellemzőek. A Magyarországgal határos területeken főleg magyaros ételek
hódítanak, Horvátország középső részén pedig török koszttal találkozhatnak az
utazók.
A
horvát ételek kevésbé zsírosak, mint a magyarok, zsír helyett olajat használnak
az elkészítésükhöz. A horvátok roston vagy nyárson sütnek, hús helyett pedig
általában halat esznek. Előszeretettel használnak vörösbort szinte mindenhez.
Összességében elmondható, hogy a horvát ételek sok helyen nagymértékben
hasonlítanak az olaszokhoz.
Az alábbiakban tehát olyan ízek lesznek
bemutatva, amelyek Horvátországban megkóstolhatók, de legtöbbször csak bizonyos
területeken.
Hasznos információk | Nemzeti ételek
Nemzeti ételek
Köretek, előételek

Tipikus horvát kísérőétel a gnocchi (kukoricalisztből készült galuska), de persze főtt burgonyát, és rizst is gyakran tálalnak, valamin puliszkát is sokszor használnak köretnek. Gyakori horvát előétel a prsut (szárított sonka), melyet olajbogyóval szolgálnak fel. Az ajvart is gyakran használják köretként, vagy előételként, ez paradicsomból, padlizsánból, és zöld paprikából készített készült püré. A szerb eredetű
Halételek

A dalmát konyha legjellemzőbb fogását természetesen a tipikus halételek adják. Érdekesség, hogy itt a halakat bor és tengervíz keverékében főzik. Leginkább tonhalat (tin), tintahalat (lignja), makrélát, szardíniát, vagy szardellát esznek. A fehér halak húsa még ízletesebb. Ezekből ugyanakkor kevesebbet fognak ki, így igazi ínyencségnek számítanak, ami az árukban is megmutatkozik.
Húsételek
Dalmáciában jellegzetes húsételnek számít a prlolica (olajban, fokhagymában sütött marhahús). A janjenita Zára tipikus húsétele. Ez roston, vagy nyárson sült bárányt takar.
A halakat rostélyon, főzve, vagy brodet-módra készítik. Felszolgálnak még különböző rák- és polipfajtákat, tintahalakat, és cápaféléket is. Osztrigát és kagylót főleg a Lim-fjord, vagy Ston környékén, tehát a lelőhelyek közelében lehet megfizethető áron fogyasztani. Kedvelt, és igen finom étel Horvátországban a girice, egy gyufaszálnagyságú szardellafajta, amit citrommal tálalnak.
Levesek

Horvátországban nincs a leves fogyasztásának olyan hagyománya, mint Magyarországon. Ha levest esznek, az általában halleves (brodet vagy brudet), amit agyagedényben, parázson főznek. Dalmáciában még kedvelt a citromleves is, ezt tojásból, cukorból, és fahéjból készítik. A manestra Isztria különlegessége: vörösborral leöntött, pirított tésztából készített leves, zöldséggel és babbal.
Sütemények édességek
Népszerű sütemény Horvátországban a burek, melyet szinte minden horvátországi pékségben árulnak. A magyarországi rétesekhez hasonlítható. A burek tölteléke túró, vagy hagymán piritott marhahús. Szintén a magyar réteshez hasonló a Zágráb környékén kapható strukli, amit almával, vagy sajttal töltenek. Roppant laktató, igen kalóriadús étel. A pritula (mazsolás-likőrös kelt

tésztából készített sütemény) és a rozsota (tejből, tojásból, és karamellből készült édesség) Dalmácia különlegességei. Horvát fagylaltot (sladoled) is bátran fogyasszunk étkezés utáni desszertként.
cevapcici (húsdarabkák hagymakarikákkal egybesütve) is igen népszerű előétel, de Dél-Dalmáciában kebabbal is találkozhatunk. Természetesen a különböző juhsajtok, és az itthon is ismert kulen szalámi is említést érdemelnek. Szarvasgombát is ehetünk Horvátországban, mely az elmondások szerint legalább olyan jó, mint francia, vagy olasz társai. Isztriában tartuf néven juthatunk hozzá.
Zöldségek, saláták
A Magyarországon nem ismert dalmát káposztát salátaként, vagy főzelékként tálalják. A blitvát egy dalmát répafajtából állítják elő, ezt szintén salátaként fogyaszthatjuk el. Ha horvát piacon járunk, érdemes fügét és szentjánoskenyeret vásárolni, hisz ezekhez Magyarországon nehéz hozzájutni.
Tájékoztató jellegű árak
1 Kuna = kb 36 Ft
Főételek: kb. 35-100 Kuna
Tintahal grillezve vagy rántva 40
dkg : kb. 50-85 Kuna (30-40 dkg közül lehet általában választani)
Cevapcici:
kb. 42 Kuna
Köretek: kb. 15 Kuna
Saláták: kb. 15 Kuna
Desszertek: kb.
15-25 Kuna
1 gombóc fagylalt: kb. 6-7 Kuna